Nagyon várom már, hogy egy kicsit kiszakadjak a hétköznapokból. A munkám sokat vesz ki belőlem, és jól fog esni ez a kis pihenés. A kedvenc játékommal fogok órákig játszani, ezt már elterveztem! De nem csak a monitor előtt fogok ülni, az biztos, hanem másfajta játék is tervben van: a barátaimmal már elterveztük, milyen társasokat fogunk kipróbálni az elmúlt idők nagy megjelenései közül. Nem is gondoltam volna még pár éve, hogy reneszánszukat fogják élni a társasok, mindenesetre nagyon örülök ennek a fejleménynek, mert szebbnél szebb kiadások jönnek, akár limitált példányszámban. Sajnos itthon a könyveim és a megvásárolt társasok már nehezen férnek meg egymás mellett a polcokon, úgyhogy szerintem lassan be kell szereznem pár új szekrényt… Vagy visszafognom a vásárlást! Majd szólok, hogy végül melyik opció mellett döntöttem. Engem ismerve nem túl nehéz kitalálni. A társasoknál természetesen maga a játékélmény a legfontosabb, de nálam utána szorosan ott van lényeges szempontként az esztétikai élmény is. Imádom a modern, színes grafikákkal díszített dobozokat és játékelemeket! Egy élmény velük játszani, de komolyan. Viszont én a gyerekkori kedvenceket sem írtam le teljesen. Igen, értem, hogy nem túl bonyolultak, nem olyan minőségi szórakozást nyújtó játékok, mint az újak, de mégis közel állnak a szívemhez. Szerintem ez teljesen rendben van, hogy valamiféle különös nosztalgia fűz ezekhez a dolgokhoz, attól még lehetek egy mai “társasjáték gourmet”!
Most azonban komolyabb vizekre eveznék. A téma az alkohol lesz, és a kóros alkoholfogyasztás. Az alkoholfüggésről beszélni nem könnyű dolog, de fontos, hogy megértsük azokat az árnyalt összefüggéseket, amelyek befolyásolják az érintetteket és azokat, akik közel állnak hozzájuk. Az alkoholfüggés nem csupán egy italozási szokás, hanem egy olyan betegség, amely az élet minden területét érinti. Többek között erről olvastam a felepulok.hu weboldalán, ahol a speciális 28 napos felépülési programjukról is többet tudhatunk meg. Egyébiránt nagyon hiszek abban, hogy az alkoholizmusról való nyílt párbeszéd segít felhívni a figyelmet arra, hogy az ilyen jellegű problémák nem mindig láthatók a felszínen a tágabb környezet számára, és bizony bármelyik ember mögött meghúzódhat egy olyan történet, titok, amire nem is gondolnánk.
A Felépülők szakemberei megtapasztalták, hogy milyen károkat tud okozni az alkoholfüggőség, akár alkoholbetegként, akár hozzátartozóként, így valóban úgy tudnak segíteni, hogy tisztában vannak a témakör számtalan aspektusával. A programba a jelentkezés folyamatos, alkalmassági elbeszélgetés is rendszeresen van – ha addiktológus magánrendelés után keresgélsz a neten, előbb-utóbb rá fogsz bukkanni az oldalra! Az igazán elszántak a sorstársakkal együtt tudnak részt venni a négyhetes programban, ami felkészíti a függőt az új életformára.
Akár hozzátartozóknak is nagyon tudom ajánlani a különböző bejegyzéseket a felepulok.hu oldalán. A függőség gyakran kezdetben láthatatlan lépésekben veszi kezdetét, mégis egy nagyon komoly probléma, ahogy az addiktológus magánrendelésen vallják a szakemberek is. Talán úgy indul, hogy egy stresszes nap után csak egy kis megnyugvást találunk egy pohár borban vagy sörben. Aztán szépen lassan, szinte észrevétlenül az alkohol fokozatosan az élet központi részévé válik. De jó tudni, hogy van kiút! Merjünk segítséget kérni!
Azért is beszélek erről a témáról, mert van érintett a tágabb családban, aki részt vett a Felépülők programban. Azt mondja, sorsfordító volt a pillanat, amikor a négy hét után – ami egyfajta biztonságos terepként szolgált számára – vissza kellett térnie a megszokott környezetébe és a mindennapi mókuskerékbe, de felismerte a korábbi rossz mintákat, és tudta alkalmazni azokat a dolgokat, amiket a négy hetes program során sajátított el. Nem is lehetnék rá büszkébb, hiszen tudom, hogy a mai napig nagy küzdelmeket vív magával. És hogy félek-e? Mármint attól, hogy visszaesik… Ez lehet, hogy sosem fog elmúlni, de én magam is szakemberrel dolgozom a problémáimon. Szerintem sosem késő, cikinek pedig végképp nem ciki segítséget kérni, sőt! Az az igazán vagány, aki szembe mer nézni a saját „sötét oldalával”! A felepulok.hu ott van, ha segítség kell. Festői környezetben lehet gyógyulni, lelassulni, befelé figyelni, új kapaszkodókat találni. A sorstársakkal való kapcsolódás is sokat jelent. Hogy nem egyedül küzdünk ezzel, értik mások, hogy miről is beszélünk. Persze egy addiktológus magánrendelésen való részvétel is lehet eredményes, de a Felépülők programja egyedülálló hazánkban – egyébként a Minnesota-modell elveit vallja, tehát egy jól bevált, kidolgozott módszerről beszélünk. Nagy százalékban sikerül absztinensnek maradnia a programjukban részt vett személyeknek. Ez igazán biztató eredmény – persze az egyén elszántsága nagyon fontos, és az utógondozáson való részvétel is. A Felépülők egy profi csapat, akikhez akkor is érdemes lehet fordulni, ha egyetlen más módszer sem működött korábban.